Barackot szedtünk. Mondanom se kell,
hogy inkább csak te szedted. Én meg álltam
a fa alatt, és bámultam a lábad,
ahogyan ágról ágra léptél, aztán
kitámasztottad olykor magadat;
álmodozva, csaknem fél-öntudatlan
néztem erős, barna lábszáradat,
ahogy mozdult, ahogy feszült-lazult,
mint valami különös és gyönyörű,
érthetetlen természeti jelenség.
– Mit segítsek? – kérdeztem. Mire te:
– Semmit, csak beszélgess velem.
És beszélgettünk. Nem tudom, miről.
Kertészkedésről és irodalomról,
politikáról, a barátainkról,
mindenről és semmiről. Ezt szerettem
mindig is a legjobban benned, ezt a
könnyű és értelmes gondtalanságot,
emberre, állatra világító,
nyugalmas, racionális derűt.
A barack szép érett volt, kicsikét
ananászillatú. Pitét sütöttem.
Miért mesélem el? Nem is tudom.
Igazából szeretnék, mint a macska,
most az öledben összegömbölyödni,
félig se nyitott, zöld szememmel
nézni eres, nyugodt, tiszta kezed.
Instantània.
Traducció de Balázs Déri i Carles DachsCollíem albercocs. No cal que digui
que eres més aviat tu qui els collia. Jo m’estava
a sota l’arbre, i m’embadalia amb les teves cames,
com anaves passant de branca en branca, i com després,
de tant en tant, t’apuntalaves;
somiejant, gairebé mig inconscient,
et mirava les cames fortes, brunes,
com es movien, com s’estiraven i relaxaven,
talment un preciós i especial
fenomen incomprensible de la natura.
—En què et puc ajudar?— vaig preguntar. I tu:
—En res, només dona’m conversa.
I conversàvem. No sé pas de què.
D’horticultura i literatura,
de política, dels nostres amics,
de tot, de res. És justament això
el que més m’agradava en tu, aquesta
lleugera i assenyada despreocupació,
aquesta placidesa calma, racional,
que els homes i les bèsties il·lumina.
Eren madurs els albercocs, amb una mica
d’olor de pinya. I en vaig fer un pastís.
Per què ho explico? No ho sé.
De fet, com una gata, ara voldria
cargolar-me a la teva falda,
ni mig oberts els ulls de color verd,
mirant les teves mans venoses, calmes, pures.
Etiquetes de comentaris: reduccions
Tinta xinesa
